3 kihívás az ipar 4.0 vállalatok számára

Mewocont > Uncategorized @hu > 3 kihívás az ipar 4.0 vállalatok számára

Mit jelent az ipar 4.0?

A kifejezés a negyedik ipari forradalomra utal. A fogalom összefoglalja az információs technológia és az automatizálás egyre szorosabb összefonódását, illetve ezen keresztül a gyártási módszerek alapvető megváltozását elhozó időszakot. Új munkakörök, új termékek, ellátási láncok, gyártási folyamatok születnek, az informatikusok és az informatikai tudás még értékesebb lesz.

Megszűnő munkahelyek – átalakuló elvárások

Az eddigi ipari forradalmak során mindig az volt az egyik központi téma, hogy jött egy technológia, ami miatt aztán sokan elvesztették a munkájukat. Persze  a változást senki nem tűri jól, pláne ha az épp a munkát érinti, de azért az látszik, hogy az ember a végén mégiscsak dolgozik, de egy még fontosabb, összetettebb, érdekesebb munkát kapott a monoton “embergép-szerű” munka helyett. A mostani, negyedik ipari forradalom sem más ebben:

Most a munkát az „okosrobotok” veszik majd el, a modern technológia pedig, ami ezt lehetővé teszi, a digitalizáció, ennek a forradalomnak a „gőzgépe”. – írja a Portfolio.

A hangsúly tehát a megszűnő és létrejövő állások közötti különbségen van: új képességek iránt nő meg az igény, ezért a felelősség az országok oktatáspolitikáján hatalmas. Ahol nem reagálnak időben, a versenyképességben kerülnek jelentős hátrányba.

Adatbiztonság

Manapság egy vállalat akár összes kritikus fontosságú anyaga elfér egy pendrive-on, sőt, akár pár kattintással az egész az interneten is elérhetővé tehető. Az ipar 4.0 talán legnagyobb kihívása ezeknek az adatoknak a biztonságba helyezése. Az információbiztonság a jövőben fontosabb lesz, mint valaha, hiszen egy biztonsági rés lehetőséget adhat akár átmenetileg a teljes üzem és termelés felett átvenni az irányítást.

Új technológiák bevezetése a piacra

Az emberek természetes módon tartanak az új, még nem kipróbált technológiáktól. Nincs ez másként az iparban sem: a vállalkozók sokszor ragaszkodnak inkább a jól bevált módszerekhez. Nyilvánvalóan az újdonsággal járó bizonytalanságot, kockázatot szeretnék elkerülni.  Az is problémát jelent, hogy nincsenek részletes pénzügyi elemzések, tervek, a tőke-hozamok számítása nehézkes, és a tapasztalatok is hiányoznak.

A világon jelenleg nagyon kevés az olyan gyár, ahol az ipar 4.0 technológiáit teljes egészében kihasználják, amelyek léteznek, azok is inkább bemutató jelleggel jöttek létre. A nagyvállalatok is inkább csak részben használják ki az új megoldásokat. Hazánkban még kevesebb lehetőségünk van összefutni hasonló üzemekkel. Az IoT (Internet of things – dolgok internete), big data adatelemzés, teljes gyártósorok hálózatba kötése egyelőre csak bíztató jövőkép. A széleskörű gyakorlati megvalósítás csak ezután kezdődik.

Folyamatosan új tartalom!

Hamarosan új témákkal térünk vissza! Iratkozzon fel kényelmes értesítéseinkre és új cikkeinkről azonnal értesítjük! Ha már megtette, semmi dolga nincs! Ha még nem, kattintson!