Alapkőletétel!

Mewocont > Pályázat > Alapkőletétel!

“Rendezvényünk központi témája egy alapkő elhelyezése ünnepélyes keretek között. Azonban ez nem csupán egy alapkő, egy jelentős mérföldkő is cégünk életében, hiszen nagy utat tettünk meg idáig.” – ezekkel a szavakkal indította megnyitó beszédét Kalmár Balázs (ügyvezető).

Június 17-én rendeztük meg a Mewocont sajtónyilvános, ünnepélyes alapkőletételét. A hamarosan megépülő telephely helyén tartott eseményen kollégáink, a Kal-System Kft. ügyvezetői, a Kalmár család, meghívott vendégeink és a sajtó munkatársai vettek részt. A bajai önkormányzatot Széll Péter alpolgármester képviselte, aki az eseményen beszédet is mondott. Elmondta, az önkormányzat örül, hogy az iparterület egyre inkább benépesül, kiemelve a hasonló beruházások fontosságát a város számára.

“…időközben kicsi lett az irodánk, azt bővíteni nem lehetett, így 2017-ben beköltöztünk jelenlegi székhelyünkre a Kígyó utcába. Ettől kezdve cégünk egyik része a Kal-System telephelyén a szomszédban, míg a másik a Kígyó utcában dolgozik, ami megkövetelte az informatikai és online rendszerünk fejlesztését.” – tette hozzá Kalmár Norbert (ügyvezető) a cég eddigi 9 évéről beszámolva, hangsúlyozva a kapacitásbővítés fontosságát. A korábbi évek folyamatos fejlődése és létszám-emelkedése miatt a meglévő üzemi és iroda területeink szűkössé váltak. Ennek érdekében korábban tettünk megfelelő lépéseket, de ezek is elérték korlátaikat. A GINOP Plusz pályázat segítségével hamarosan megvalósuló infrastrukturális beruházás jelenti erre az egyetlen megoldást.

Az új Mewocont telephely látványterve

A GINOP 1.2.1-21 pályázat keretében, 144 millió forint támogatással Baja iparterületén megvalósuló infrastrukturális beruházás eredményeképp felépülő 400 m2 alapterületű telephelyen az eddigi kb. 100 négyzetméternyi iroda, illetve szociális helyiségek helyett 200 m2, raktár, illetve műhely területek a jelenlegi 60 négyzetméterről 100+100 m2-re emelkednek. A tervezés során figyelmet szenteltünk a jövőállóságra, így a későbbiekben még tovább növelhetőek kapacitásaink.

Az épületben kiemelt figyelmet kap a megújuló, környezetbarát energia: 22 kWp teljesítményű napelemes rendszer kerül telepítésre, illetve hőszivattyús technológia biztosítja a szükséges hűtést, fűtést.

A pályázatban különböző eszközök beszerzése is megtörténik. Egy 2 tonna teherbírású híddaru, mely a teljes üzemegység felett tud közlekedni, két szintes acél polcrendszer 368 folyóméternyi polcfelülettel, az anyagmozgatás megkönnyítése érdekében egy elektromos gyalogkíséretű targonca, illetve egy dízel targonca segíti majd kollégáink munkavégzését.

Kollégáink szakmai fejlődése, új piaci szegmensek elérése érdekében vásárolunk egy OMRON kollaboratív robotot, melyet tanulási és fejlesztési célra fogunk használni.

 

Az alapkőletételről készült fényképek az alábbi galériában megtekinthetőek: