„Stratégiánk a folyamatos fejlődés” – ügyvezetői interjú Kalmár Balázzsal (I.rész)

Mewocont > Interjúk > „Stratégiánk a folyamatos fejlődés” – ügyvezetői interjú Kalmár Balázzsal (I.rész)

A Mewocont 2013-as alapítása óta eltelt időről, a cég jelenlegi helyzetéről és kilátásairól beszélgettünk Kalmár Balázzsal, a Mewocont Kft. egyik ügyvezetőjével. Az interjúban megfogalmazódik a családi háttér szerepe, a szakmai elhivatottság, és a maximalizmus kapcsolata. Hogyan kezdi átlépni a cég a saját árnyékát? Mit gondol 2020-ról és a koronavírusról? A két részes interjúsorozatból kiderül. I. rész.

Kalmár Balázsnak hívnak, 37 éves vagyok, és nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a szülővárosomban élhetek és dolgozhatok a családomhoz közel, velük együtt. Van egy gyönyörű feleségem, aki támaszt nyújt minden téren, kislányom, kisfiam, akik energiával töltenek fel és tanítanak új dolgokra nap mint nap. Szerintem nem is tudják, milyen fontos szerep az övék a cég életében. A Mewocont Kft-t Öcsémmel közösen vezetjük, és azt gondolom, hogy nagyon sokat tanulunk egymástól. Nem itt tartana a fejlődésünk, ha nem Norbival közösen űznénk a melót. Szeretem a munkámat, a szakmámat és cégünket.

Kollégáink kiváló szakemberek, akikkel jó együtt dolgozni. Stratégiánk a folyamatos fejlődés és alkalmazkodás a változásokhoz, az állandó fejlesztés, tevékenységeink mérése. Sok mindenben maximalista vagyok és elvárom a csapattagoktól is ezt a hozzáállást. Rengeteg tervem van, de mindent sorjában, sokszor úgy érzem, talán egy emberöltő kevés lenne ezek kimerítéséhez. Nem tudom elviselni a tétlenséget, szeretem a mozgalmas életmódot és teszek is érte, hogy ez így legyen. Próbálom a gyermekeimet is így nevelni. Azt kell látniuk, hogy rengeteg energiát kell befektetnünk ahhoz, hogy működjenek a folyamatok, működjön a szerencsénk, viszont a sikerélmény megfizethetetlen.

Miért döntöttetek saját vállalkozás alapítása mellett? 

Talán a szüleim vállalkozó szemlélete és nevelése körül keresendő a válasz. Sokat köszönhetünk nekik testvéreimmel, hiszen értékrendet és a munka iránti tiszteletet tanulhattuk meg tőlük, nagyszerű emberek. Azt hiszem, azt is nekik köszönhetjük, hogy ennyire jól együtt tudunk dolgozni négyen testvérek. Igazi összetartó család a miénk. Hiszen cégünk (ahogy már üzlettársam, Norbi is említette) a Kal-System Kft- ből, bátyáink vállalkozásából fakad. Sok mindent köszönhetünk nekik. Náluk lehetőségünk volt fejlődni, tanulni, dolgozni, építkezni. Viszont szükségem volt egy ponton túl a nagyobb élettérre a munkámban. Vártam a megfelelő pillanatra és végül sikerült elindítani egy régi álmomat, 2013-ban megalapítottuk a Mewocont-ot.

A Kal-System-mel a mai napig szoros munka kapcsolatot ápolunk és köszönjük nekik, hogy nem hagynak minket unatkozni. 🙂 A célunk viszont mindig az volt, hogy szélesítsük kapcsolatainkat, piacunkat, „lábakat növesszünk”, amibe rengeteg energiát fektettünk és fektetünk. Ez beérni látszik, hiszen manapság rendkívül változatos területeken dolgozhatunk, stratégiai partneri kapcsolatok alakulnak ki és ez nagyszerű.

Nem oly régen sajnálatos módon elbúcsúztunk Péter József – „Prutyi bácsitól”, egyik nagyszerű partnerünk, a Cool-Teszo Kft. ügyvezetőjétől és egyben egy olyan baráttól, akitől rengeteg pozitív életszemléletet és tapasztalati információt tanultam. Megerősödött bennem a tény, hogy nem túl sok időnk van, ezért nem lehet halogatni semmit, csinálni kell és kész.

Kalmár Balázs

A munkátok az átlagemberek számára nem mindig világos. Ha valaki megkérdezi, hogy pontosan mivel foglalkoztok, mit válaszolsz rá?

A cég profilja alapvetően elektromos rendszerek tervezése, gyártása, üzembe helyezése. Ipari szegmensben tervezünk villamos rendszereket technológiákhoz, üzemekhez, és gyártunk vezérlőszekrényt, elosztószekrényt hozzájuk, illetve a szükséges folyamatirányítást, ipari automatizálását végezzük.

Ha visszapörgetjük az időt egészen 2013-ig, mire emlékszel? Melyek voltak az induláskor, illetve közvetlenül utána felmerülő legnagyobb problémák?

Szerencsére a piacunk adott volt, hiszen erre alapítottuk a céget. A Kal-System Kft. volt az egyetlen megrendelőnk, ezért a munkák kifizetése sosem csúszott és ez talán az egyik legfontosabb tény. A másik tény a néhány régi beszállítói kapcsolat, hiszen ezeket mi alakítottuk ki a Kal-System indulásakor, nem idegenként tekintettek ránk, így könnyebb volt kezelni a kifizetéseket. Ez csak pár cégre volt igaz, egyébként rengeteg helyen előre fizettünk, hitelről szó sem lehet új cég esetén. Ami még óriási nehézség volt, hogy kicsi volt a létszám a munkamennyiséghez képest. Attila – főiskolai csoporttársam, Norbi öcsém és én. Tehát az igazán fontos dolgokra, amik előre viszik a pénzügyeket sosem volt időnk, mindenki csinált mindent. Így nem is lehetett sok jóra számítani az első pár évtől, de mi ösztönből, szívből toltuk és így haladtunk lassan előre. Mondanom sem kell, hogy ma már teljesen máshogy indulnék neki a feladatnak.

Ha kissé háttérbe szorítjuk a pénzügyi oldalát, már ha lehet, mely akadályokat volt a legnehezebb leküzdeni?

Ha háttérbe helyezzük a pénzügyi részét, akkor mindenképpen a határidők betartása, és a rengeteg munka. Nagyon jó dolog, hogy volt egy felvevőpiac, amire építkezhettünk, ez már fél siker. De egy béklyó is, mert mindenkit ki kell szolgálni. Ez a másik probléma, ami miatt nagyon nehéz volt. Ezen felül szerencsére az induló csapat nagyon jó volt. Évek óta ismertük egymást, hiszen kollégák voltunk a Kal-System-nél, nagy tapasztalatunk volt az elvégzendő munkák tekintetében. Induló tőkével sok probléma megoldódott volna. Abban az időben még munkaerőt is sokkal könnyebben lehetett találni, csak azért volt munkaerő-hiányunk, mert nem tehettük meg, hogy bővítsünk.

Mit gondol a maximalista éned a cégről?

Azt gondolom, hogy nagyon jó az út, amin járunk, de rengeteget kell még dolgoznunk, sok nehézségünk van manapság is, csak más jellegűek. A maximalista énem soha nem fogja azt mondani, hogy 100%-osan elégedett vagyok.

Mit gondolsz az elmúlt körülbelül hét évről? Illetve arra is kíváncsi lennék, hogy mire tanított ez hét év?

Egy szép fejlődésről beszélünk, a kapcsolati tőke nagyon szépen kiteljesedik. A sok tapasztalat, amit megéltünk, sokkal magabiztosabbá tesz és ez mind a cég fejlesztésére használható. A kis elégedetlenségeimet leszámítva a fejlődés jó irányú, rengeteg energiát kellett belefektetni, ami nem mérhető és kifejezhető. Áldozatokat hoztunk, és mennyi mindent megtanultunk, amikért befizettük a tanulópénzeket. Nagyon örülök neki, hogy szakmailag, emberileg a csapat mára összeállt. Ha másért nem, azért is megérte, hogy ezeknek az embereknek munkát, nekik és családjuknak megélhetést tudunk biztosítani. Összességében mindennek örülök, ami történt.

Kalmár Balázs

Nézzünk körül kicsit a piacon. Mit gondolsz a szektorról, amiben tevékenykedtek?

Szakmailag sokat el lehet érni a folyamatirányításban, ipari technológiákban. Viszont a gátja, hogy szűk a piac. Fontos része az iparnak, de picit alá van értékelve, mivel nem kézzel fogható. Az a véleményem és a koncepciónk is egyben, hogy legyenek a szervezetünknek önállóan és egységben is működni tudó részlegei, viszont a fejlődéshez (és így többek között az automatika részleg fejlesztéséhez is) szükségesek az egyéb, nagyobb volumenű projektek. Ezekből erős részlegeket, bástyákat lehet építeni.

. . .


Az interjúsorozat hamarosan folytatódik! Kövessen minket Facebookon és Instagramon, iratkozzon fel értesítéseinkre, ha még nem tette meg!

Kalmár Norberttel készült kétrészes interjúnkat itt találja meg: I. rész, II. rész

Képeken: Kalmár Balázs