A takarmányozás világa

Mindenki fel tud sorolni legalább pár takarmánynövényt, amivel élete során már találkozott. Talán két fő csoportra fel is tudja osztani: szálas, és magvas takarmányok. Ám, ha tudományos szempontból közelítjük meg a témát, egy új világ tárul fel előttünk. Sorozatunkban áttekintjük a takarmányfajták osztályozását és a korszerű abrakolási módszereket is.

A takarmányok csoportosítása többféle szempont (eredet, szárazanyag-, ill. víztartalom, élettani hatás stb.) alapján történhet. Ezen kívül megkülönböztetünk csak állatok táplálékául szolgáló (pl. legelőfű), és emberi fogyasztásra, feldolgozásra is alkalmas (olajos magvak pl. napraforgó) abraktakarmányokat.

Leggyakrabban azonban a tömegtakarmányok (zöld, leveles és tartósított, illetve gumós vagy gyökér takarmányok) és koncentrált takarmányok (különböző magvak) kifejezéseket használjuk a csoportosítás alapjaként.  Emellett bár nem tekinthetőek takarmánynak, de a modern takarmányozás nélkülözhetetlen részét képezik a takarmány-kiegészítők és adalékok, amelyeket külön csoportba sorolunk.

A tömegtakarmányok energiában szegény, többnyire szálastakarmányok, melyeknek sűrűsége alacsony, 50 kg/m3 alatti. Külön csoportot képeznek a leveles takarmányok (pl. repce, napraforgó), valamint a gyökér és gumós takarmányok. A tömegtakarmányokra általánosan jellemző, hogy elsősorban a kérődzők takarmányozásában kerülnek felhasználásra. Bár a gyökér és gumós takarmányokat a sertés is kedveli. A zöldtakarmányok kb. 80% vizet tartalmaznak. Foszforszegény, kalciumban gazdag energiaforrások. K,E,B-vitamint megfelelő mértékben tartalmaznak, D-vitaminban szegények. Egyes fajták egészségre káros anyagokat is tartalmaznak.

A gyökér, illetve gumós takarmányokra jellemző a magas víz, és alacsony rosttartalom. Sok káliumot is tartalmaznak. Nagy víztartalmuk miatt tárolásuk nehézkes, általában külsejük földdel szennyezett, ezért felhasználás előtt mosni, darabolni, pépesíteni szükséges.

Az abrak vagy koncentrált takarmányok képviselői a magvak, nevüket a magas energia-koncentrációjukról kapták. Az abraktakarmányoknak alapvetően három csoportját különítjük el.  A gabona magvak (pl. kukorica, búza, árpa stb.), a hüvelyes magvak (pl. borsó, lóbab), az olajos magvak (pl. szója, repce, napraforgó). Az abraktakarmányok elsősorban táp (keverék) fogyasztó állataink takarmányozásában játszanak jelentős szerepet (sertés és a baromfi), viszont a nagy termelésű kérődzők táplálásában is elengedhetetlen szerepet játszanak. A sok emészthető tápanyag mellett általában kevesebb nyersrost található bennük. Általánosan elmondható, hogy kevés kalciumot és sok foszfort tartalmaznak. B-vitaminokban gazdag élelem. A gabonamagvak jellemzően energiában gazdagabbak, a hüvelyes magvak inkább magas fehérjetartalmúak, az olajos magvak olajtartalma magasabb.